Üdvözöllek a gasztroblogomon! Kellemes időtöltést és nézelődést! Becca

2010. július 1., csütörtök

A következő Barbie torta


Ez a sorban a második, 2008. januárjában készítettem a legkisebb unokahúgom első szülinapjára! Ő volt az első menyasszonybarbi, és a soron következők szerintem ennél csak jobban lettek... khmm :D
Ennek az alapja egy charlotte, aminek a külső borítása lekváros piskótatekercs szeletek (természetesen házilag készített), a belseje pedig tejszínes túrókrém őszibarackkal.

Charlotte az alapja

Készítése:

Szokásos módon vizespiskótát sütünk, egy gáztepsi méretűnyit. (ez kb.6 tojás + 6 ek. vízzel történik, a többi mennyiség 12 kanál cukor, 12 kanál liszt, 1 cs. sütőpor, 1 van. cukor, 1 csipet só)
Krém:
Fél kg túrót összetörünk, fél citrom reszelt héjával és levével, valamint ízlés szerinti cukorral és van. cukorral kikeverjük, hozzáadunk 4 dl keményre vert tejszínt (hulalát), egy konzervnyi barackot feldarabolunk (lehet frissből is), plusz némi baracklevet felmelegítünk zselatinnal (elég fél zacskónyi horváth rozis), ezt is belekeverjük.
Egy nagyobb méretű tálat folpackkal kibélelünk, belehelyezzük a lekváros tekercs szeleteket a szélére, majd beleöntjük a krémet, és az aljára is piskótatekercset teszünk. Mehet a hűtőbe dermedni. Eztán jön a díszítés! (Tipp: A tál tetejére egy tálcát helyezünk, és úgy fordítjuk ki a tortát a tálból.)
A babát én úgy tettem bele, hogy kivettem a lábait, mivel nem volt elég magas a torta,  az "altestét" folpackba csomagoltam, és vágtam egy akkora helyet a szoknya tetejére, amibe passzosan belefért.

20 megjegyzés:

pitypang írta...

Nagyon szép,és gondolom finom is volt!!! -hisz csupa finomságból áll!!
(gyönyörű tortákat készítesz):)

Unknown írta...

Köszönöm szépen Andi! Tényleg finom volt, erre nagy hangsúlyt fektetek, ebben áll a fő különbség szerintem a házi és a cukrász sütemények/torták között :)

Nagy Anita írta...

Eszméletlen ügyi vagy!!!!!

Névtelen írta...

Kedves Mónika!
Az a kérdésem lenne, hogy a marcipános borítás alá kentél a piskótára is krémet? Vagy csak simán a piskótatekercsekre ráborítottad?
Köszi. Bibi

Unknown írta...

Szia Bibi!
Igazából nem marcipánnal borítottam be a tortát, hanem pillecukor fondanttal, megtalálod a recijét a pillecukor címszó alatt. Igen, kentem a piskótára krémet, pontosabban felvert tejszínhabot nagyon vékonyan, de olvastam már arról is, hogy lehet vaj+porcukor-ból álló krémet is kenni alá.

Bibi írta...

Szia Mónika!
Nagyon köszönöm a gyors választ.
A pillecukros varriációt egyszer már én is próbáltam. :) Gyönyörű lett a tortád! Remélem nekem is menni fog. :-)
Bibi

Névtelen írta...

ez a tori nagyon-nagyon zsírkirály.
Tuti a cucc a Barbi alatt,amikor megkóstoltam majdnem páfff...
Hmmmmm...
Nyami-nyami annyi rajta a hab,mint kóbor kutyába a bolha.
Tutkerály.csáó-csaó

Névtelen írta...

Szia Mónika állas beka(p)!
Nem gondoltam hogy ennyire okádék ez a torta!Nem csak béna vagy de csúnya is.Mekkora állad van jesszusom!Azt hiszed jól nézel ki?A tortádról meg csak annyit,sok rosszat ettem már de ez viszi a pálmát.Azt hitted, hogy beleteszel egy 100 ft-os barbit azt elájulunk tőle.Ez a legcsesznyébb dolog amit valaha láttam és ettem.

rönééé írta...

ez most mi? te ki a f****m vagy? ismerlek? mert ha igen akkor...ezt nem itt részletezem...kicsik is nézhetik az oldalt. Na most ebből s***t sem értek...A Barbie-t a kis unokahugunktól kaptuk, hogy ne kelljen nekik venni újat. Szal a baba nem a Becca hibája. A MÁSIK MEG AMIN RÖHÖGNÖM KELL HOGY - ha megcsináltad otthon a tortát - és te valószínűleg elb*****d arról nem mi tehetünk hogy egy nagy rakás sz**t ettél :D :D :D :D :D amatőrök nem tudhatnak finomat csinálni! a Becca viszont istennő, cukrászdákban nem kapni olyan finomat mint amit ő csinál! Te mekkora egy elcseszett ember vagy...leszállhatnál már róla :D szánalmas ahogy itt fikázol mindent!!! Beccáról csak annyit hogy nála szerényebb embert nem sokszor látni...ha valaki nem a külsőjével van eltelve mint te akkor az biztosan Becca. Te nézhetsz ki ocsadékergyaundorítóan ha másokat piszkálsz :D nem minden a külső kisanyám...de ha mégegyszer meg sérted Beccát csak egyszer is, esküszöm megkereslek és én leszek a LEGROSSZABB RÉMÁLMOD!!!!! na puszi :P

Unknown írta...

"Kedves", csak Névtelenül véleményt író! Nagyon jót nevettem a megjegyzéseden! Te aztán tudsz kritizálni, nem semmi! :) Ha még lennének hasonlóan kedves szavaid hozzám, tedd meg névvel, mert így szánalmas... Minden jót! :D

Névtelen írta...

Szia Becca!
Rengeteg Barbi tortát zaláltam a neten, de a tiédre esett a választásom. A hétvégén megsütöm. remélem, nagy sikere lesz! Szoríts! E

Unknown írta...

Köszi szépen E, hogy megtiszteltél azzal, hogy az én tortámat választottad! Nagyon jól esik, mivel tényleg nagy a konkurencia! :) Kérlek írd majd meg a hétvégi tapasztalataidat a tortával kapcsolatban! Ezen kívül, ha kérdésed lenne, írj nyugodtan! :)

Névtelen írta...

Szia Becca! Lenne egy kérdésem . Kettő tortát kell készítenem, "amatőrként", aminek szombat délre el kellene készülnie. Szerinted, ha előző este megcsinálom az alapokat, az nem baj? Úgyis kell dermednie a hűtőben. És akkor szombatra csak a díszítések maradnának. : )
HA sikerül, küldök neked majd róla képeket. Emese (E)

Unknown írta...

Szia Emese!
Ne haragudj, csak most olvastam a kérdésedet!
Szerintem is úgy a legjobb, ha előző este megcsinálod az alapokat, ahogyan írtad is, mert jót tesz neki, ha áll egy éjszakát hűtőben! Összeérnek az ízek, és az állaga is masszívabb lesz, nem fog tutira szétcsúszni például! Úgyhogy másnapra már csak a kreatív munka marad!
A képeket mindenképpen várom! Köszi! :)

Névtelen írta...

Szia Becca!
Én is a te Barbie tortád választottam, mert nagyon egyszerűen készült, és megtetszett.Gratulálok és örülök ,hogy megosztottad a kincsed.Köszönöm. Szóval ez alapján sütöm meg . Óvodába szeretném megsütni.17 kisgyerkőc, 2 óvonő, 1 dajka. Gyönyörű a tortád. Ebből a tortából kb. mennyi szelet lesz? eperis

Unknown írta...

Szia Eperis!
Nagyon szívesen! Tényleg egyszerű, nincs vele sok munka! :) Igazából az, hogy hány szelet lesz, függ attól, mekkora tálban készíted (és hogy milyen kis szeleteket vágsz :) )! Az enyém kb. megfelel egy 26-os átmérőjű tortának, ami úgy 18 átlagos szeletre osztható.
Sok sikert a tortakészítéshez! :)

eperis írta...

Köszönöm a válaszod! Még vissza nézek hozzád egy jó párszor.Nekem is van blogom amatör szinten.Ha nem okoz gondot neked szeretném megosztani a múzsámat (mert a barbie baba megnyerte tetszésem), és a honlapod is.

Névtelen írta...

igen finom volt

Jámborné Budai Mónika írta...

Örülök hogy rád találtam,nagyon tetszenek a munkáid,ha nem bánod jönnék máskor is nézelődni!

Névtelen írta...

Szia. A kislanyom elso szulinapjara szeretnem elkesziteni ezt a tortat:) Az lenne a kerdesem hogy mennyi tejszinhab szukseges a kulso bevonathoz? koszi Bea

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...