Kaptam ma két kérdést egy kedves olvasómtól/ismerősömtől, Zsuzsitól, ami elgondolkodtatott. Arra gondoltam vissza, hogy hogyan jutottam el idáig, hogy gasztroblogot írok, hogy anélkül már nem is sütök, hogy ne kattogtatnám a fényképezőgépet, és hogy szabadidőmben is a sütis/tortás/kajás blogokat böngészem! :D
A kérdések a következők voltak: "Honnan tanulsz-szerzel ilyen jó recepteket?Nem bántad meg,hogy tanítónéni lettél és nem cukrász?"
És a válasz: "Hááát, az úgy kezdődött, hogy én már gyerekkoromban szerettem sütni, meg segítettem anyukámnak is a konyhában (de egyedül jobban szerettem és ma is jobban szeretek sütni), így ellestem sok receptet, módszert, fortélyt. De amikor továbbtanultam, nem gondoltam erre a szakmára, meg még nem űztem ilyen lelkesen! :) A fősuli alatt kezdtem el mélyebben foglalkozni a sütéssel, elkezdtem az Interneten recepteket nézegetni-gyűjteni, úgy, hogy képeket is mentettem el hozzá, és mappákba rendeztem: külön a tortákat, külön az édes- és külön a sós sütiket. Így ma már több száz receptem van képpel együtt (vagy csak kép). No, meg elkezdtem olvasni a Nők Lapja Café-n (www.nlcafe.hu) a Sütik-képpel fórumot. És hát akkor még nem volt ilyen nagy, mint most, kevesebben is írtak rá, sokkal családiasabb volt a hangulat. Oda írtak recepteket, ötleteket, tanácsokat, stb. a kezdő és profi háziasszonyok, és feltöltöttek képeket is a sütikről, meg a készítési folyamatokról, és lehetett kérdezni tőlük, szóval tök jó volt. Én több évig rendszeresen olvastam ezt a fórumot, és közben sütöttem is rendszeresen róla, és én is elkezdtem fotózni az alkotásaimat. Aztán egyre több képet és receptet töltöttem fel én is, már egy idő után tőlem is kérdeztek a tapasztalatlanabb sütisütők... :) Aztán 2009. június 1-jén csináltam én is egy gasztroblogot, ahová feltöltögetem a recepteket képekkel! :) Ez a történetem.
És hogy bánom-e, hogy nem cukrász lettem? Egyáltalán nem. Eleinte bántam, pár éve még az volt a nagy álmom, de aztán elkezdtem a szakmámban dolgozni, és rájöttem, hogy szeretem csinálni! Jó emberekkel/gyerekekkel foglalkozni! Mert ha cukrászkodnom kéne nap mint nap, lehet, hogy egy idő után nem szeretném csinálni vagy megunnám... De így, hogy hobbi, így csak akkor sütök, amikor kedvem tartja, és így tutira élvezem! :D"
És Ti miként lettetek a sütisütés (-evés) megszállotjai? :)
2 megjegyzés:
Hasonló az én történtem is. Én sem vagyok cukrász, de így pont jó. Akkor sütök-főzök, ha kedvem tartja. Nem válik napi monoton munkává, unalmassá. :))
Szia Becca!
Az én indítórugóm az akkor 1 éves kislányom ( a3. gyerkőc) szülinapi tortája volt. Olyan se íze-se bűze műanyag torta volt, és még ronda is. Aztán a legnagyobbam marcipán tortát kért szülinapjára, és hát az árától el voltam ájulva (most már értem miért is ennyi).
Aztán arra adtam a fejem, hgoy megsüssem az első tortámat, a másodikat stb. Mindig is szerettem sütni, de most már el sem tudnám képzelni, hogy 1 hétig ne süljön valami nálam.
Ma is 3 félét sütöttem/sütök épp.
Megjegyzés küldése